2008. december 10. szerda 17:42
HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIA letöltése
(PPS formátum, 3MB)
A HVS címe:
A „Tolnai Hármas” összefogása falvaink fenntartható fejlõdéséért
A HVS célja:
Az összefogás alapja, a közös gondolkodás elindítása a települések, illetve a három szféra képviselõi között. Erre építve partnerségen alapuló komplex, innovatív fejlesztések megvalósítását kívánjuk ösztönözni.
A helyi vállalkozások elegendõ tõke, és megfelelõ vállalkozói ismeretek hiányában önállóan nem piacképesek; összefogásra, hálózatosodásra van szükség a verseny-, és érdekérvényesítõ képességük javítása érdekében. A helyi adottságokat kihasználva, a piaci igényekhez igazodó, fenntartható projektekkel létrehozott munkahelyek helyben tarthatják a szakképzett munkaerõt, amely újabb vállalkozásokat vonz a térségbe, és tovább serkenti a gazdasági növekedést. Kiemelt figyelmet fordítunk a hátrányos helyzetûek felzárkóztatására, oktatási és foglalkoztatási programok indításával, melyek hozzájárulnak az inaktív népesség arányának csökkentéséhez.
Hangsúlyt fektetünk a sokszínû természeti- és hagyományos épített környezet megóvására a helyi emberek életkörülményeinek javításán keresztül, illetve az öko-, falusi- és egészségturizmus fellendítése érdekében komplex turisztikai program csomagokat alakítunk ki.
Célunk az egészséges, élhetõ vidék megteremtése, amely képes felvenni a versenyt az urbánus térségekkel a hagyományos falusi életforma megõrzése mellett.
A HVS 6 prioritása, 23 intézkedése:
I. Helyi vállalkozások létesítése, a mûködõ vállalkozások versenyképességének javítása és a munkahelyteremtés ösztönzése
I/1. Az I. és II. tengely keretében nem támogatható erdõ- és mezõgazdasági fejlesztések, valamint az élelmiszer feldolgozás támogatása
I/2. Lokális piac kiépítése és népszerûsítése marketing eszközökkel
I/3. Jövedelemtermelõ helyi turisztikai fejlesztések támogatása
I/4. Vállalkozások létrehozásának támogatása, illetve a mûködési feltételek javítása, korszerûsítése
I/5. Innovatív fejlesztések megvalósításának ösztönzése
II. A helyi közösségi kapcsolatok és az identitás tudat fejlesztése
II/1. Ifjúsági programok megvalósításának támogatása
II/2. Közösség építõ rendezvények, képzések megvalósítása és népszerûsítése
II/3. A közösség építés külsõ helyszíneinek, kiszolgáló egységeinek kialakítása és a tárgyi feltételeinek biztosítása
II/4. Helyi kulturális és építészeti értékek megõrzését és bemutathatóvá tételét segítõ beruházások támogatása (minta porták)
III. A vidéki életkörülmények javítása és a lakossági szolgáltatások fejlesztése
III/I. Az életminõség javítása, a szociális biztonság növelése, helyben nyújtandó alapszolgáltatások kiépítése és fejlesztése
III/2. Településkép javítása a közterületek és középületek felújításával, újszerû megoldások alkalmazásával és a lakosság bevonásával
IV. A térségi együttmûködés ösztönzése
IV/1. A közbiztonsági szolgáltatások mikrotérségi szintû megszervezése és hatékonyságának javítása
IV/2. A civil-, vállalkozói- és közszféra kapcsolatának és együttmûködésének javítása a térségen belül, valamint hazai és nemzetközi szinten
IV/3. Termelési, feldolgozási és értékesítési folyamatok összekapcsolásának és a vállalkozások hálózatosodásának támogatása
V. A vidéki ökológiai környezet javítása és az egészségtudatos magatartás fejlesztése
V/1. A megújuló energiaforrások elõállításának és hasznosításának támogatása
V/2. Környezetkímélõ termelési módszerek elterjedésének ösztönzése és a környezettudatosság erõsítése
V/3. A térség környezeti értékeinek és látnivalóinak felmérése és tanulmányok készítése
V/4. A közösség egészségi állapotának javítása szûrõ- és egészségvédõ programok szervezésével és az egészségtudatosság népszerûsítésével
VI. Hátrányos helyzetûek felzárkóztatása az egyenlõ esély biztosításával
VI/1. A foglalkoztathatóság esélyeit növelõ szolgáltatások és alternatív képzési módok támogatása
VI/2. A társadalmi- és kulturális felzárkózás támogatása
VI/3. A roma kultúra és hagyományok bemutatása és a roma identitás tudatot erõsítõ programok támogatása
VI/4. Hátrányos helyzetûek foglalkoztatásának támogatása a helyi igényekre épülõ piacképes termékek elõállításával, szolgáltatások nyújtásával
VI/5. A szociális gazdálkodás támogatása