Példás összefogás szép eredménye a felújítás

2013. július 22. hétfő 10:30


A Laurus Alapítvány és az Aparhanti Független Roma Egyesület (AFRE) szervezte önkéntes programhoz közel 20 ember csatlakozott, köztük az intézménybe járó gyerekek. A helyieken kívül Bonyhádról, Lengyelrõl, Tabódszerdahelyrõl, Aparhantról és Szekszárdról is érkeztek önkéntesek, hogy munkájukkal szebbé tegyék az épületet, valamint annak környezetét.

Festettek, mázoltak és takarítottak. Az intézmény külsõ-belsõ meszelésén túl az udvar rendezése során talált használt autógumikból játékokat készítettek az önkéntesek, amelyek lefestésében a kicsik is jó szívvel vállaltak szerepet. Sok munkával, nevetéssel és jó kedvvel telt a nap.

– Alapítványunk – az AFRE-val konzorciumban – tavaly októberben indította el az „Érted” önkéntes programot, amelynek legfõbb célja a helyi társadalom ez irányú szemléletének formálása, illetve az önkéntes szerepvállalás erõsítése a térségben, jól haladunk a megvalósításban – összegezte Dudás Olga, a Laurus Alapítvány kuratóriumi elnöke.


Keresés hírek között

Projektjeink

Eseménynaptár

Galéria